Az esőzések miatt ismét riasztást adtak ki Valenciában
Az előrejelzés szerint Spanyolország déli részén van olyan térség, ahol 12 óra alatt négyzetméterenként 120 liternyi csapadék eshet.
Az előrejelzés szerint Spanyolország déli részén van olyan térség, ahol 12 óra alatt négyzetméterenként 120 liternyi csapadék eshet.
Sorra dőltek meg tavaly a rekordok minden jelentősebb globális éghajlati tényező tekintetében a Meteorológiai Világszervezet (WMO) kedden Genfben nyilvánosságra hozott jelentése szerint. A legaggasztóbb fejlemény az óceánok felmelegedése és a tengeri jégtakaró zsugorodása.
A hatóságok a legnagyobb fokú, piros riasztást adták ki Trondheim környékére és a Lofoten-szigetre is.
Az egészségügyi minisztérium szerdán közölte, hogy a júliusi hőség nyomán mintegy kilenc százalékkal nőtt a halálozások száma az idősek körében az ország középső és déli részén.
45 fokos forróság várható pénteken. Az iskolások otthon maradhatnak, egyes autótípusokat pedig tilos beindítani.
Egymást érik a természeti katasztrófák, melynek hátterében sokszor emberi mulasztás áll, ezekre hívja fel a figyelmet a Spektrum tíz részes dokumentumfilm sorozat a Vörös riasztás, mely földünk legvadabb időjárási szélsőségeit mutatja be. A csatorna ígérete szerint a sorozat nem csak a problémákra, hanem a megoldási lehetőségekre is hangsúlyt fektet.
A napi középhőmérséklet több megyében is 29 fok felett lesz csütörtökön, jobb ha mindenki árnyékba húzódik.
Délnyugat-Magyarország mintha felszabadulna a nyomás alól, a fővárosban azonban továbbra is vörös riasztás van érvényben.
Szombattól a legmagasabb, vörös fokozatú hőségriasztást adtak ki néhány osztrák régióra, a hőség jövő héten is folytatódik Ausztriában.
Szerdára fokozta a hőség miatt korábban kiadott veszélyjelzését az Országos Meteorológiai Szolgálat; több megyében már a legmagasabb fokozatú figyelmeztetés van érvényben.
A chilei kormány vörös riasztást adott ki a Hudson vulkán környékén, és a tűzhányó 45 kilométeres körzetében elrendelte a települések kiürítését.
Az USA megszabadulhat a nyolc éve bevezetett terrorveszélyt jelző színskálától, azaz többek között megszűnhet a narancs és a vörös riasztás is – derül ki a Belbiztonsági Minisztérium javaslatából, amely színek helyett a jövőben szavakkal fejezni ki a terrorfenyegetés aktuális szintjét.
Franciaországban a vihar miatt egy ember meghalt, többen megsérültek.
Nógrádot így is komolyan elkapta hétfőn az ítéletidő.
Első-, másod- és harmadfokú riasztásokat is kiadtak a hófúvás miatt. Az ónos eső miatt is több járásban vannak másodfokú riasztások. Az érintett területeken a következő órákban tartós ónos esőre kell készülni, illetve arra, hogy a viharos szél magas hótorlaszokat emelhet.
Meneküljünk aluljáróba vagy zárt épületbe, ha erős szélbe kerülünk, kerüljük a fákat és az épületekről lelógó tárgyakat – figyelmeztet a katasztrófavédelem a szerdai viharos időjárás miatt. Aki otthon van, maradjon is ott, és zárja be az ablakokat, a cserepes növényeket pedig vigye be az erkélyről.
Vörös riasztást rendelt el pénteken Szlovénia Környezetvédelmi Hivatala az ország nyugati és északnyugati területeire, ahol két napja szakad a hó.
Vörös riasztást adott ki szerdán a román meteorológiai szolgálat az ország délkeleti részén tomboló hóvihar miatt.
A parlagfű magas pollenkoncentrációja miatt az ország délkeleti részén már vörös riasztás van érvényben – adta hírül csütörtökön a tisztiorvos facebook oldala a Parlagfű Pollen Riasztási Rendszer (PPRR) térképe alapján, amely különböző színekkel jelzi a parlagfű pollenjének területi eloszlását.
Kiadták a legmagasabb szintű, vörös riasztást a Merapi tűzhányó miatt Indonéziában. A hatóságok utasították a környéken élőket, hogy azonnal távozzanak.